(:szuszixoxo oldala:)
(:szuszixoxo oldala:)
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Reménytelen szerelem
(ezt a törit Cangó írta magyar órára és 5öst kapott rá. az "elidegenedést" kellett bemutatni. itt csak a neveket írtam át mer voltak a nevek miatt kisebb gondok....jah igen és a történet végén szereplő verset én írtam)

Reménytelen szerelem

Yulia és Lena az iskolában vannak. A tanításnak már rég vége, de ők még mindig a tanteremben vannak és éppen smárolnak. Hirtelen benyit a terembe Jennyfer és észreveszi őket. Kicsit értetlenül nézi a szeme elé táruló helyzetet.
-köhöm!-hívja fel magára a figyelmet Jennyfer. Yulia és Lena annyira megijedtek, hogy rögtön szét is rebbennek. Jennyfer értetlenül nézi a megijedt párocskát.
-tudod ez nem az, aminek látszik. Mi csak........-próbál magyarázkodni Lena, de Yulia a szavába vág.
-hagyd, majd én.-közelebb lép barátnőjéhez és a szemébe néz -tudod az igazság az , hogy Lena és én is bisexek vagyunk. Szeretjük egymást. -mondja Yulia miközben az utolsó mondatára hatalmas hangsúlyt helyezve.
-bisex...? Szerelem? Ez nekem túl sok. -jelenti ki Jennyfer és megfordul, hogy kimenjen.
-Jennyfer várj! -kiáltja utána Yulia -tudom, hogy ez neked eléggé furcsa, de próbáld meg elfogadni. Attól még, h Lena-t szeretem és, h ő engem, attól még nem vagyunk mások. Ugyanaz vagyok, akit te a barátnődnek tartasz, és akivel te minden hétvégén bulizni szoktál menni. Ugyanaz maradtam, mint akit ismersz csak, éppen egy lányba vagyok szerelmes. -Yulia befejezve mondandóját barátnője reakcióját figyeli. Jennyfer csak néz maga elé és Yulia szavai visszhangoznak a fejében. "Igaza van. Attól még, hogy ő Lena-t szereti, ugyanaz az ember. Ő a barátnőm, nem fordítok neki hátat, de akkor is ez az egész olyan furcsa. Nem is érdekel. Megpróbálom valahogy elfogadni, de akkor sem hagyom cserben a barátnőmet." futatja végig gondolatait Jennyfer-t. barátnőjére néz, tesz egy feléje egy lépést, elmosolyodik és így szól- mióta tart ez a kapcsolat?
-már attól tartottam, hogy hátat fordítasz nekünk. -Yulia elmosolyodik és így folytatja -kb 4hete.
-pontosan 4hete és 2napja.-mondja Lena és közeleb lép Yulia-hoz és megfogja a kezét. -remélem, nem mondod el senkinek! -mondja Yulia, majd aranyos boci szemekkel néz Jennyre. -nem, dehoyg. rajtam kivül eddig ki tudja még?-kérdezi. -senki -jön az egyszerű válasz Lena-tól. -ha nem akartok tovább itt turbékolni, akkor indulhatnánk. -veti fel az ötletet Jenny. -felőlem mehetünk. -jelenti ki Yulia. Lena-ra néz, aki bólintva jelzi, hogy indulhatnak. Yulia és Lena felveszik a táskájukat, majd kéz a kézben Jenny társaságában elindulnak haza. Leérve a negyedikről a portára leadják a két terem kulcsát. Elköszönnek a portástól és célba veszik a buszpályaudvart. A buszhoz érve Yulia és Lena sok ismerős miatt csak egy egyszerű puszival köszönnek el egymástól. Felszállva a buszra Yulia és Jenny a szokásos helyüket foglalják el hátul. Jennyfer tovább faggatja Yulia-t a Lena-val való kapcsolatáról. Yulia épp az érzéseit meséli, amikor megjelenik Brenda. -kibe vagy belezúgva ennyire Yulia? -kérdezi Brenda és helyet foglal barátnői mellett. Pontosabban befurakodik Yulia és Jenny közé. -hát tudod az úgy van, hogy.... -kezdi Yulia, de az arca egyre jobban elvörösödik. -inkább avasd be őt is. -mondja Jenny közben Brenda felé fordítja tekintetét. -miről maradtam le? mibe kéne engem is beavatni? -kérdezi Brenda, közben tekintete hol Jenny-re, hol Yulia-ra téved. -szóval izé...őőő...inkább mond el te Jenny. -mondja Yulia és zavarában elkezd a táskája cipzárjával szórakozni. -szóval. hát hol is kezdjem...-gondolkodik Jenny. -mindegy, csak kezd már valahol. -kiabál rá idegesen Brenda. -jó van nyugi! A helyzet az, hogy Yulia bisex. Van az osztályában egy lány, akibe bele van zúgva és már 4hete, hogy együtt vannak. -meséli el röviden Jenny. - az tök jó. Ezt akartátok előlem eltitkolni? Nem szép dolog! -mondja Brenda és bevágja a durcát. -jó van na! Ne sértődj már meg ezért. Azért nem akartuk elmondani, mert nem tudtuk hogy, hogy fogsz rá reagálni. Viszont annak örülök, hogy ilyen jól fogadtad. -mondta Yulia és megejtett egy kis mosolyt. -Jenny-n és rajtam kívül ki tud még erről? -kíváncsiskodik Brenda. -csak mi ketten. Ja és ez maradjon titokban! -mondta Jenny és sejtelmesen néz Brenda-ra. Yulia Jenny-re majd Brenda-ra néz és elkapja a nevetés. -most meg mi van? Tudod jól, hogy igazam van. Brenda majdnem mindig elpletykál valamit. -mondja Jenny közben már ő is mosolyog. -ez nem is igaz -védekezik Brenda. -de az. Helyesel Yulia. Jenny ezen már csak mosolyog.
Eljött a hétvége. Yulia és Jenny úgy döntenek felmennek pestre lányos napot tartani, ezért felhívják Brenda-t is.
-szia Brenda! Jenny vagyok!
-szia!
-nincs kedved feljönni Pestre, és részt venni egy lányos napon?
-de lenne. Kik lennénk ott?
-Yulia, én, te és Lena.
-rendben. mikor indulunk?
-egy óra múlva a művháznál találkozunk.
-oké! Ott leszek! addig is, szia!
-szia!
A megbeszélt helyen pontosan egy óra múlva Brenda is megérkezett. Felszálltak a buszra és elindultak Pestre. Ott a pályaudvaron találkoztak Lena-val. Yulia és Lena annyira megfeledkeztek a külvilágról, hogy mindenki szeme láttára elkezdtek csókolózni. Sokan megbámulták őket és fintorogva fordították el a fejüket. Sok ember szemében az undor is látszódott. Sokan be is szóltak nekik:
-nem szégyellitek magatokat?
-ez olyan gusztustalan!
-fújj, hülye leszbik!
-takarodjatok innen! -mondja egy idős férfi majd hozzájuk vág egy követ, de szerencsére senkit nem talált el. A két lány az első beszólás hallatán ijedten nézett a körülöttük lévőkre. A két lány elszégyelte magát, hogy nem bírtak parancsolni maguknak. Yulia bedühödve az idős krapek után futott közben ezeket kiabálta:
-álljon meg! Hé várjon vén csont!
Yulia már majdnem elérte a férfit, mikor barátai lefogták. -hé! Nyugodj már le! -mondta Lena -nem ér annyit az öreg.
-igaza van Lena-nak, nyugi! -mondja Brenda és elengedi barátnőjét -ne törődj ilyen szarházi alakokkal.
-rendben, de akkor sincs joga emiatt elítélnie bennünket bárkinek is. -mondja Yulia és megfogja Lena kezét. Elmosolyodik, majd így folytatja -gyerünk menjünk vásárolni a West End-be, rám jött a vásárolhatnék. -felőlem mehetünk -mondja Jenny. -felőlem is. mondja Lena. -hát akkor indulás! -kiáltja Brenda. A négy barátnő elindul bevásárló körútjára. Aaz emberek útközben sokszor fintorogva megbámulják őket, de ezzel nem törődve mennek tovább. Bár nem nagyon mutatják ki, de legbelül Yulia és Lena is őrlődik. -miért ilyenek az emberek? -gondolja Lena -mért nem tudják ezt az egészet természetesnek venni?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében, de nem csak ő gondolkodott ezen, hanem Yulia is. -de utálom az ilyen embereket! Miért nem tudják elfogadni? Úgy kezelnek bennünket, mint akik torszülötek és ezt el lehetne kapni.
A bevásárlás után mivel elégé kifáradtak és persze meg is éheztek, beültek egy közeli kis pizzázóba. Rendeltek maguknak pizzát, majd elfoglaltak egy asztalt, és elfogyasztották az ebédjüket. Miután jól laktak Lena Yulia ölébe ült elkezdtek beszélgetni. Néha Yulia, néha pedig Lena adott puszit kedvesének. Hirtelen belép Yulia és Lena anyja. A két lány pont akkor ad egymásnak puszit. A két lány anyja először elszörnyed, majd felháborodva odamennek a lányaikhoz. Egyszerre érnek oda.
-te kis ribanc azonnal takarodj a lányom öléből! -kiáltja mérgesen Lena-ra Yulia anyja.
-enged el a lányomat te kis kurva. -kiáltja Lena anyja, aki szintén mérges. A két szülő egyszerre fogja meg lányaik kezét és szakítja szét a párocskát.
-anya! -kiáltja Lena
-anya! -kiáltja Yulia
-elég legyen! -kiáltja egyszerre a két lány és kiszakítják kezeiket a szülök kezéből. Egymás mellé állnak és mindkettőjüket a sírás kerülgeti.
-hogy teheted ezt Lena? Mi apáddal nem erre neveltünk. Biztos az a lány telebeszélte a fejed mindenféle marhasággal. -mondja Lena anyja kicsit ingerülten.
-ez nem igaz. -mondja Lena és elsírja magát -ő soha nem kényszerítene olyanra, amit nem akarok.
-az képtelenség, h az én lányom ilyet tegyen. Sokkal inkább a maga lánya tehet mindenről. -mondja Yulia anyja és közben lánya felé nyúl, de a lány ellöki magától a felé nyúló kezet. Átöleli Lena-t, aki még mindig sír és így szól:- egyikőnk sem tehet róla. Lena-nak és nekem is az érzéseink tiszták a másik hogy egyikőnk sem beszélte rá a másikat. Mért olyan nehéz ezt felfogni? -kérdezi Yulia, de már majdnem ő is sír.
-nem tudom, hogy gondoltátok ezt az egészet, de ez udorító és persze természetellenes. És hogy most kérhetném engedd el a lányomat! -mondja Lena anyja. Yulia nem teljesíti a kérést, ezért az anya megfogja és kitépi Lena-t Yulia karjai közül, majd fogja és elrángatja lányát. Mikor már kiléptek az éteremből, Yulia anyja odamegy lányához, felpofozza, majd így szól:
-hogy hozhattál ekkora szégyent a fejemre? Nem akarlak többé látni! A világ szégyene vagy csupán! Én a helyedben inkább megölném magam! Számomra megszűntél létezni. Ne merj többet a ház közelébe se jönni! -mondja Yulia anyja majd ő is elmegy. Yulia-nak ez annyira rosszul eset, hogy elkezdett sírni. S háttérben eddig meghúzódó 2barátnő odamegy hozzá és átölelik. Mikor Yulia-nak sikerül megnyugodnia szépen lassan elindulnak haza. Mivel Yulia nem mehetett haza, Jenny elhívta magához, hogy aludjon ott. Hétfőn reggel az iskolában Yulia-nak az első órája osztályfőnökével volt, aki közölte az osztállyal, hogy Lena már nem az osztálytársuk, és hogy elköltöztek valahova külföldre. Yulia-t annyira rosszul érintette ez a hír, hogy pár percre rá elfogta a sírás, kikéreszkedett a mosdóba, és ott helyet foglalt a hideg kövön. Kicsöngetés után pár perccel megjelent Jenny, aki észrevéve barátnőjét leült mellé a padlóra. Yulia elmondta neki, mitől is olyan szomorú. Jenny csak átölelte, majd annyit mondott, hogy szól ez egyik tanárnak, hogy nem érzi jól magát, és kiment a mosdóból. Pár perc elteltével Jenny az egyik tanárral az oldalán tér vissza. A tanárnő látva Yulia állapotát elengedi haza. Yulia megköszöni a tanárnak, fogja cuccát és elhagyja az iskolát. Mivel haza nem mehetett, úgy döntött kimegy a Gellért-hegyre. Mikor a Gellért szállóhoz ért, bement a legközelebbi boltba és vett magának egy pengét. Felment a Gellért-hegyre, leült egy eldugott padra. Elővette a telefonját és írt egy sms-t Lena-nak, Jenny-nek és Brenda-nak. Amikor végzett kikapcsolta a telefonját és elővette a frissen vásárolt pengét. Kifeküdt a padra és felvágta a bal karján lévő ereket. Lena-ra gondolt kit, oly nagyon szeret, s kit elszakítottak tőle. Nem lehet vele, bármennyire is szeretné. A kegyetlen világ elszakította őket egymástól. Tekintete eközben kezére tévedt. Nézte, ahogy egyre több és több vér folyik le a kezén, mígnem végleg lehunyta szemét.

Belátom immár életem nélküled mit sem ér,
S tudom hogy innen már nincs menekvés.
Elindultunk egy úton honnan nincs visszaút,
Most itt vagyunk, igaz csak mi magunk.

Cserbenhagytak kikre számítottunk,
Elítélnek, leszólnak kiknek erre joguk nincsen.
Életem nélküled üres, s értelmetlen,
Nem hagyom hogy beteljesedjen mit elképzelni nem lehet.

Érted mindent megtennék,
Hogyha kéred még meg is halnék.
Ha nem lehetünk együtt,
Akkor én inkább meghalok,
De hidd el:
NÉLKÜLED ÉLNI NEM TUDOK!
 
egy lányról
 
Történetek
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan