Ahol a szükség ott a segítség

Az iskolában minden szünetem azzal telt hogy a mosdóban sírtam. Gyógyszert vettem be hogy hátha meghalok. De történt egy váratlan esemény. A banda vezére meghalt. Halála előtt beszélni akart velem. Én őt mindennél jobban gyűlöltem de elmentem. Kijelölte a vezért helyettem. Mert ő azt hitte hogy megölte a húgát. De a végrendeletben az volt hogy ha a vezér meghal én veszem át a helyét. Végül meg bocsátottunk egymásnak és egy tök jó fej csaj lett a vezér. Miattam tartózkodtak a városban és a kérésemre elmentek. Azóta nincs hír róluk. Lezárhattam a múltamat. De van itt még egy kérdés. Hogy nem lettem ezek után öngyilkos?

Megismertem valakit aki segített nekem. Nagyon sokat segített de tényleg. Neki köszönhetem hogy élek és hogy megjavultam mert megígértem neki hogy nem csinálok több hülyeséget.

De ebből tanultam. És ha magányosnak érzem magam akkor nem az a megoldás hogy ilyen emberek között keresem a barátokat. Ha a banda életszemléletét ellentétesre fordítom akkor az így hangzik helyesen: nem a képességeink határozzák meg hogy kik vagyunk hanem a döntéseink. És most már megnyugtat a tudat hogy valahol valaki gondol rám.